Könyvhét, 2022/4. szám
Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese egy éven keresztül minden hónapban egy adott napon leült a Zoom elé, hogy interjúkat készítsen egy íróval. A kamera másik oldalán Nádas Péter válaszolt. Egy évet töltöttek kérdésekkel és válaszokkal, méghozzá jó kérdésekkel és érdekes válaszokkal.
– Miért volt szükségszerű éppen most publikálni ezt a beszélgetést?
– Nádas Péter nyolcvanadik születésnapjára készült az interjúkötet. Hogy miért volt fontos? Ez egyszerű. Mert nagyon fontos íróról van szó. De nem én vagyok az első, aki kiadta a vele felvett interjúkat, Mihancsik Zsófia rádióinterjú-sorozata is megjelent könyv formában (Nincs mennyezet, nincs födém – Beszélgetés Nádas Péterrel, 2006). Igaz, ott más információk derülnek ki, mint itt.
– Ez nagyon személyes lett. Sok minden kiderül az íróról, akár azt is mondhatom, hogy érinti a bulvár fogalmát.
– Az embereket érdekli a szerző! Ez óriási, hiszen azt jelenti, hogy olvassák Nádas Péter munkáit, és szeretnék tudni, ki áll a történetek mögött. Ez természetes igény a közönség részéről. Más kérdés, hogy az író nem szeret kitárulkozni, a jó író nem nagyon szeret megnyílni. Aztán az ember idősödik, és már könnyebben beszél személyes emlékekről. Nádas Péterrel is ez történt. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ennyit beszéljen a privát életéről. Viszont fontos, hogy nemcsak személyes dolgokról van szó természetesen, a kötet szigorúan arányos, a magánélet csupán egy a sok téma közül. Az írás műhelymunkájáról, a magyar és a világirodalom számos szerzőjéről, Esterházyról és Kertészről, Thomas Mannról és Robert Musilról, Gogolról, Kafkáról, Proustról, Misimáról, Platónról és Kerényi Károlyról, a Bibliáról, spiritualitásról, fotográfiáról, zenéről és festészetről is sokat beszéltünk. És persze főleg az életműről.
– Könnyen beszélt minderről? Például a magánélethez szorosan kapcsolódó öngyilkossági gondolatokról.
– Amire válaszolni akart, arra válaszolt. Az öngyilkossághoz való erős családi kötődése sem újdonság, mivel műveiben is írt róla, a beszélgetések nem fedtek fel nagy titkokat, illetve, aki ismeri a Nádas-életművet, tudja, hogy a szerzőt foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata. Az érdekes inkább az volt, hogy végre megkérdezhettem, milyen viszonyban vannak a műveiben leírt események a saját életének eseményeivel. Hogy erről könnyen beszélt? Azt gondolom, hogy igen. Külön örülök, hogy sikerült olyan kérdéseket feltennem, amilyeneket korábban nem nagyon kapott. Ez egy lényeges mozzanata az interjúkészítésnek, hiszen amikor olyat kérdezünk, amire mi magunk is tudjuk a választ, valószínű, hogy előre begyakorolt választ fogunk kapni. Ha viszont olyan kérdést teszünk fel, amiről legfeljebb sejtésünk van, akkor valami izgalmas történhet.
– Érdekes, hogy ezt mondod. Első blikkre újságírói tankönyvként tekintettem a kötetre, ami az interjú műfajára edukál.
– Persze, fontos a műfaj! Az irodalmi interjú speciális terület, nem fogok belemenni mélyebben, legyen elég annyi, hogy sokban függ a kérdező személyétől is. Például Mihancsik Zsófia beszélgetéseiből egészen más párbeszédek alakultak, mint köztem és Péter között. Az én célom a Nádas-életmű megismertetése volt. Örülök, ha az Egy teljes év megjelenésével még többen és többet fognak Nádast olvasni, mert remek író.
– Igazán jó marketingfogás!
– Akár hiszed, akár nem, az ötlet a kiadótól függetlenül született. Minden Nádas mesterével kezdődött… Mészöly Miklós születésének századik évfordulója kapcsán beszélgettem róla Nádassal, szintén Zoomon, ami után sok visszajelzést kaptam, az Élet és Irodalomban is közreadtam a megszerkesztett interjút, utána jó ötletnek tűnt a folytatás. A Covid kellős közepén jártunk, szabadulni akartam a bezártságból, és eszembe jutott, hogy miért ne kereshetném meg Nádas kiadóját, a Jelenkor Kiadót. Fölhívtam hát Nagy Boglárkát egy interjúkötet tervével, ráadásul a szerző nyolcvanadik születésnapjához kapcsolódó kiadással. Az első percben temettem az egészet, gondoltam, hogy úgysem fogja érdekelni, és legnagyobb meglepetésemre tetszett neki. Aztán a fejemhez kaptam: jó-jó, hogy a kiadó belement, de Péter biztosan ellenáll. De nem. Meghatároztuk, hogy minden hónapban egyszer, egy adott napon és időben leülünk beszélgetni, délután háromkor. Nekem valóságos mentőövet jelentett, hiszen hónapról hónapra volt mit várni abban a kilátástalan helyzetben. Az utolsó beszélgetésben Péter is megjegyezte, milyen furcsa, hogy vége, már egészen hozzászokott…
– Áruld el, az utolsó interjú után is leültetek beszélgetni?
– Ebben a formában nem. Telefonon persze beszéltünk, élőben is, de Zoomon azóta nem. Már vagy harminc éve ismerjük egymást, de ilyen közel sosem voltunk. Nagy tisztelője vagyok Nádas Péter életművének, ám az olvasónak az sem tesz jót, ha túl sokat tud az íróról. Maga Péter is beszámol arról, hogy Mészöly Miklóson kívül Déry Tibort tekintette mesterének, de sosem szeretett volna közel kerülni hozzá, nem akarta megismerni személyesen, félt, hogy ez befolyásolja az olvasatát. Igen, én is tartottam régebben ettől, de jó hírem van, én nem csalódtam, és örülök, hogy jobban megismertem Nádas Pétert. Semmi nagy titok nem derült ki az interjúkból, ami elrettentő vagy akár csak zavaró lehetne. Minden művét olvastam, sejtettem, hogy milyen összképre számíthatok. Egy valami lepett meg igazán, hogy az interjúk idején megírta új könyvét. Nekem csupán annyit mondott, hogy egy kéziraton dolgozik, többet semmit. Így csak a beszélgetések utolsó hónapjaiban derült ki, hogy befejezte új regényét. Ezt nem hagyhattam kérdés nélkül, ezért tizenharmadik témaként beszélünk a Rémtörténetekről. A politikáról akartam kérdezni a zárófejezetben, de ezt a részt végül teljesen kihagytuk. Helyette azzal zárult az Egy teljes év, ami miatt nekiálltam: hogy egy fontos író szépirodalmi munkáira emlékeztessem a közönséget.
Vermes Nikolett
Fotó: Máté Péter/Jelenkor Kiadó
Károlyi Csaba: Egy teljes év – Beszélgetések Nádas Péterrel
Jelenkor Kiadó, 459 oldal, 5999 Ft