Megjelent az Újpogányok, Szendrődi Győző regénytrilógiájának harmadik kötete
A kezdetben abszurd módon ábrázolt cselekmény egy közelebbről meg nem határozható személyiség élményeit adja elő, az író által szubjektív...
+36 20 9317903
Csak az ember olvas – írta Márai Sándor az olvasásról szólva Füveskönyvében. Tegyük hozzá: csak az ember ír. Írásban örökíti meg emlékeit, az átélt történelmet, tudományos munkáit, írásban osztja meg gondolatait. Az alkotói szándékok eredménye a mesemondás, a regényírás, a versírás, a személyes élmények ihletett rögzítése, a világ kisebb-nagyobb dolgainak a magyarázatára kísérletet tevő gondolatok leírása.
És tegyük még hozzá: az ember ezerféle okból ír (a legrégebbi írásos feljegyzések az ókorból gazdaságok számadásjegyzékei: az ókori könyvelő „kettős könyvelése”), a mindennapok írásbelisége ugyanakkor mégsem „kiált” könyvkiadás után.
Az alkotói szándékkal megszületett írásművek esetében viszont természetes igény, hogy az elkészült mű napvilágra kerüljön, mások által is megismerhető legyen – „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”.
Amikor ez az igény a cselekvő fázisába jut, akkor jutnak szerephez a profi szervezetek: a könyvkiadók.
Alapigazságként elfogadhatjuk: a könyvkiadók kihagyhatatlanok, ha professzionális, minden szempontból elfogadható könyvet akarunk létrehozni, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy papíralapú könyvtárgyat el lehet készíttetni teljesen egyedül is – de teljes körű szakértelem híján ez mégsem javasolt eljárás.
A BOOKSERVICE a Kiss József Könyvkiadónak a könyvkiadás teljes spektrumát felölelő könyvkiadási szolgáltatása az önfinanszírozó magán-könyvkiadást igénylő magánszemélyek, cégek, intézmények, alapítványok számára regények, verseskötetek, gyermekkönyvek, családtörténet, cégtörténet, tanulmányok, tudományos művek megjelentetéséhez.
Kérdése van? Szeretne többet megtudni a könyvkiadásról, a magán-könyvkiadásról, kéziratának lehetőségeiről? Tegye meg az első lépést bátran! Jelentkezzen az egyórás ingyenes személyes konzultációra/szaktanácsadásra, egyeztessen időpontot. Az első alkalom ingyenes – további szakmai konzultációk ára 20000 Ft/óra.
A magán-könyvkiadás – a „self-publishing” – csak a finanszírozás módjában különbözik a hagyományos könyvkiadástól, mindkettőre egyformán jellemző a következő három nagy fázis
A kézirat előtti szakasz bizonyos szempontból speciális. A kiadói munka elsősorban azzal kezdődik, hogy a szerző jelentkezik kéziratával a kiadónál. Egyes esetekben azonban a szerző már a kézirat előállításához is a kiadó közreműködését kéri: különböző szintű írói segítséget igényelhet bármely típusú mű (életrajz, tudományos publikáció, esszé, szépirodalmi alkotás, gyermekmese, ifjúsági irodalom) létrehozásához. A szerzői jogok egyedüli birtokosa, a mű szerzője természetesen az ilyen esetekben is – szerződésben egyértelműen rögzített módon – a segítséget igénybe vevő szerző.
A kézirat létrejöttétől a nyomdába adás előtti utolsó pillanatig terjedő szakasz felöleli a kiadói munka nagyon lényeges elemeit. A szerző kész kézirattal jelentkezik, ezt lektorálja a kiadó, vagyis megbíz szakértőket, hogy olvassák el és véleményezzék a kéziratot. Ha a vélemény pozitív, azaz kiadásra alkalmasnak ítélik a kéziratot, akkor szerződnek a könyv kiadására, azután következik a szerkesztő szerepe, aki végigolvassa a kéziratot, és a szerzővel együttműködve megbeszélik a felvetődő kérdéseket, kijavítják a kézirat technikai és stilisztikai hibáit, a meseszövés problematikus pontjait, a logikai bukfenceket, szabványos formára alakítják a szöveget, így megszületik a végleges kézirat. A végleges kézirat alapján a műszaki szerkesztő – a tipográfus dizájner – megtervezi a könyvet. Az e-könyvek esetében a formátum technikai kötöttségei nem adnak nagy választási lehetőséget a tervezés során, de a nyomtatott könyv esetében nélkülözhetetlen a szerepe. A kézirat terjedelme és tartalma alapján eldönti a leendő könyv betűtípusát, betűméretét, kialakítja szedéstükröt, a szerzővel együttműködve egy grafikussal megtervezteti a borítót, és dönt a könyv további grafikai elemeiről, nehéz lenne itt felsorolni, hogy mennyi egyéb szempontot kell még figyelembe venni a könyv megtervezése során. Ha ez megvan, a következő munkafolyamat a tördelés, azaz a könyvterv megvalósítása a tördelő által olyan formában, hogy a könyv nyomtatható állapotba kerüljön. Az egész folyamat során szerephez jut a korrektor is, aki helyesírási és nyelvhelyességi szempontból ellenőrzi a szöveget az elkészítés különböző fázisaiban. Az utolsó tennivaló, hogy a könyv elkészítéséhez ki kell választani a megfelelő nyomdát, az előzetes ismeretek alapján (mely nyomdák profiljába illeszkedik az általunk elképzelt könyv elkészítése) a néhány nyomdától bekért árajánlat alapján eldől, hogy melyik nyomda kapja a megbízást.
A nyomdába adással kezdődő szakasz is összetett tevékenységet jelent: a betördelt könyv nyomdába történő eljuttatásának technikai feladatán túl, a könyv típusától függően, esetleg részt kell venni személyesen is a nyomdai folyamatban. A vállalási határidő figyelembevételével pedig meg kell szervezni az elkészült könyv szállítását. Ez átvezet a könyv utóéletének megszervezéséig: a szállítást a terjesztéshez igazodóan kell alakítani, más-más feladatokkal jár, ha a könyv bekerül az országos terjesztésbe, vagy csak szűk körűen terjesztik, esetleg speciális igényeket kell kielégíteni. Ez az e-könyvek esetében is részben így érvényes. Elengedhetetlenül idetartozik a könyv marketingje, a reklámozása, a közösségi média alkalmazása, és minden, a könyv tartalma által meghatározott hirdetési lehetőség. Ebben a szakaszban alakul ki a dedikálások, könyvbemutatók rendje is, amennyiben a szerző igényli és vállalja a személyes részvételt a könyve promóciójában.
Teljes körű könyvkiadói szolgáltatást nyújtunk, ami alapesetben azt jelenti, hogy igény szerint egy kéziratot eljuttatunk a kinyomtatott könyv állapotáig, és terjesztéséről valamint marketingjéről és reklámozásáról is gondoskodunk a szerzővel egyeztetett, szerződésben rögzített megfelelő feltételek szerint, előre egyeztetett díjazásért.
A megjelenő könyv szerződés szerint vagy a Kiss József Könyvkiadó kiadványaként kap ISBN számot, vagy szerzői kiadásként, a szerző nevére kapja meg azt.
Könyveink terjesztése országos, terjesztő partnereink a Bookline, a Libri, a Líra Könyv bolthálózatok, a Book24, a Tóthágas nagykereskedések, igény esetén szerződés szerint a terjesztésben is közreműködünk.
Szolgáltatásaink körébe beletartozik minden könyvkiadói tevékenység külön-külön is. A kész kézirattal jelentkezők művét először lektoráljuk, ez elengedhetetlen része a folyamatnak, csak a kiadásra alkalmas művek esetében szerződünk a szerzővel, akár a Kiss József Könyvkiadó kiadványaként, akár szerzői kiadásként kívánja művét megjelentetni.
Megoldásunk a BOOKSERVICE szolgáltatás. A szerzőt kézirata kiadásának első pillanatától segítjük és végigvezetjük a kiadás folyamatán, és könyve utóéletének szervezésében is segítjük.
A kézirat elkészítésében is közreműködünk, a szerző különböző szintű segítséget igényelhet a konzultációtól kezdve, a szerkesztővel közös megíráson keresztül egészen az élőbeszéd alapján rögzített történet elkészítéséig. A következő kiadói tevékenységeket vállaljuk a kiadási folyamat részeként, vagy csak a konkrét célfeladatra szerződve.
Az itt következő tevékenységeket a velünk kiadásra szerződött könyv munkafolyamatának részeként végezzük, de igény esetén, egyedi megállapodás alapján „bérmunkaként” külön-külön is igénybe vehető.
Amennyiben a kiadási szerződés tartalmazza a terjesztés megszervezését is, a saját könyvterjesztő partnereinknek felajánljuk a könyvet, és így országos terjesztésbe kerülhet, továbbá a Kiss József Könyvkiadó webshopjában is forgalmazzuk.
Úgy tisztességes, ha elmondjuk: a könyvkiadás sajnos tőkeigényes és bizonytalanul megtérülő befektetés. A hagyományos könyvkiadásban minden költséget a kiadó visel előre, a majdani, remélhetőleg nagy példányszámú eladás jelentős hasznának reményében. A magán-könyvkiadás – a „self-publishing” – csak a finanszírozás módjában különbözik a hagyományos könyvkiadástól, itt ugyanis minden költséget a szerző visel előre, és a megtérülés – éppúgy, mint a hagyományos könyvkiadás esetében – bizonytalan. A magán-könyvkiadásnak nem is a haszon a célja – bár az nyilván jó lenne – hanem a szellemi munka eredményének megjelenése egy pompás könyv formájában. Szépirodalmi művek esetében a másodlagos haszon annak az esélye, hogy a megjelent mű alapján felfedezhetik a szerzőt, és sikeres író lesz belőle.
A könyvkiadás árait is a piac és a bennünket körülvevő gazdasági környezet befolyásolja, ami most éppen eléggé változékony állapotában van. Ráadásul minden könyv más és más, annyiféle feladatot, munkafázist, tevékenységi fajtát igényel egy-egy könyv előállítása, hogy lehetetlen olyan árlistát kialakítani, amely minden könyvre, illetve kéziratra alkalmazható lenne.
Azt mondhatjuk, hogy a könyvkiadás három fázisának a költségei az igényektől és a technikai lehetőségektől függően számottevőek. A kézirat előállításához kiadói segítséget igénybe vevő szerző a kiadói közreműködés intenzitásától függően a néhány tízezer forinttól a néhány százezer forintig terjedő költségre számíthat. A kész kézirattól a nyomdába adható tördelt könyvig terjedő fázisban a költségek néhány százezer forintra rúghatnak a könyv típusától és terjedelmétől függően. A nyomdába adástól számított fázis költségei két részből állnak. A nyomtatás és a szállítás költsége a mű típusától és terjedelmétől függ (csak példaként: egy színes nyomású, nagyméretű, vaskos könyv nyomdaköltsége sokszorosa egy puha borítós karcsú regényének – az egy-két millió szemben a néhány százezerrel). Az utolsó fázis másik részének költségeit a marketing, a reklám, a könyvbemutatók, a közösségi média árai teszik ki. Ez a költség zéró – ha mindenről lemondunk, és beérjük azzal, hogy a könyv bekerül az országos terjesztő hálózatokba, vagy kis példányszámban megjelent könyv esetében a rokonok, barátok, ismerősök, kollégák közötti szétosztást választjuk. Ha viszont nem akarunk lemondani könyvünk reklámozásáról, akkor arra a célra is lehet kalkulálni egy-két százezer forintot. (Akinek a közösségi médiában egy-egy posztja kapcsán az automatizmus megüzente már, hogy napi hány száz vagy hány ezer forintért hány emberhez juttatják el a posztját, annak van már erről elképzelése.)
A kész kézirattól a nyomdába adható tördelt könyvig terjedő fázisban van néhány olyan tevékenység, amelynek az árai minden kéziratra vonatkozóan megadhatók.
– A korrektúrázás díja 10000 Ft alapdíj + szerzői ívenként 8000-12000 Ft, a szöveg jellegétől függően. (Szerzői ív: 40000 karakter, szóközökkel együtt.)
– A szerkesztés díja szerzői ívenként 12000-20000 Ft, a szöveg jellegétől függően.
(Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák.)
– A könyv terjesztési díjának alapja az eladott könyvek árbevétele, az árbevétel 65 százalékát a szerző kapja meg, szerződésben rögzített módon, és elszámolási gyakorisággal.
A szerződéskötéssel egyidejűleg 30-50 % előleg befizetését kérjük (minden fizetési tranzakciót számla alapján, átutalással kérünk teljesíteni), majd a kiadás fázisai szerint az adott fázisok végelszámolását kell kifizetni, és a következő fázisra előleget fizetni. Ez is a szerződésben szabályozott módon történik.
A Kiss József Könyvkiadó több évtizedes történetének első kiadványa Osvát Ernőnek, a Nyugat neves főszerkesztőjének összegyűjtött írásait tartalmazó kötet volt,1995-ben jelent meg. Azt követően az évek során jelentek meg a kiadó gondozásában reprint kiadványok, tanulmánykötetek, és külföldi szerzők regényei magyar fordításban. Néhány korábban megjelent kiadványunk: Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig, Angela Holy: Érzéki ecset, Pogány György: A magyar könyvgyűjtő kalauza, Geréb László: A magyar középkor költészete, Kicsi Sándor András: Magyar könyvlexikon, Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet, Thomas Gifford: Assassinók, Ildefonso Falcones: A Tenger Katedrálisa, Fátima keze, Julia Navarro: A Szent Lepel titkos szövetsége, Agyagbiblia, Ártatlanok vére, Amelia titkai. A Könyvhét Könyvek sorozatban jelent meg Kertész Ákos Égszakadás, földindulás, Csokonai Attila Hófehérke és a berlini fiúk, Murányi Gábor Lapmargó lábjegyzetekkel és Tarján Tamás Könyvbölcső című kötete.
A Mókus könyvek sorozata a kiadó gyermekkönyv-kiadási tevékenységének eredményeként jelent meg, olyan gyerekkönyvekkel a sorban, mint a Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos Szörny, Annemarie van Haeringen: A hosszú hajú királykisasszony, a Csibi tűzoltó lesz, a Ben és Holly apró királysága sorozat kötetei, vagy Lévai Lívia Livi meséi című sorozatának részei.
A Kiss József Könyvkiadó könyvei részletesebben a kissjozsefkonyvkiado.hu
– a Mókus könyvek kötetei a mokuskonyvek.hu weboldalon ismerhetők meg.
A BOOKSERVICE a Kiss József Könyvkiadónak a könyvkiadás teljes spektrumát felölelő könyvkiadási szolgáltatása az önfinanszírozó magán-könyvkiadást igénylő magánszemélyek, cégek, intézmények, alapítványok számára regények, verseskötetek, gyermekkönyvek, családtörténet, cégtörténet, tanulmányok, tudományos művek megjelentetéséhez.
A könyv- és lapkiadásban szerzett több évtizedes tapasztalataink alapján szakmailag professzionális módon segítünk a szerzőnek, hogy kéziratából megszülessen a könyve. Közreműködésünket igénybe véve szerzőink elkerülik a könyvkiadásban járatlanok kezdeti botladozását a számukra ismeretlen terepen. Partnereinket sohasem hitegetjük délibábos ígéretekkel, korrekt munkával oldunk meg minden feladatot, teljesen átlátható, nyitott szolgáltatást nyújtva. A teljes munkafolyamat minden pontjára kiterjedő szerződés alapján dolgozunk, maradéktalanul betartva minden megállapodásunkat.
A Kiss József Könyvkiadó 1995 óta működik a magyar könyvpiacon, két fő tevékenysége a könyvkiadás és a lapkiadás.
A könyvkiadói programunk kezdetekben a magyar irodalmi és könyvszakmai kultúra megőrzésére koncentrált, más könyvek mellett megjelentettük Geréb László A magyar középkor költészete c. válogatását, Révay Mór János Írók, könyvek, kiadók c. emlékiratainak reprintkiadását. Később külföldi szerzők regényeivel bővült kínálatunk. Mókus könyvek sorozatcímmel gyermekkönyveket jelentettünk meg, ebben látott napvilágot külföldi szerzők munkái mellett Lévai Lívia mesesorozata.
A lapkiadás területén tevékenységünkben két lap számít jelentősnek: a 2001-től 2004-ig megjelenő MAGYAR KÖNYVGYŰJTŐ, és a nagy hagyományokkal rendelkező, az irodalmi ismeretterjesztésben innovatív KÖNYVHÉT újság, melynek indulása óta fő célkitűzése volt a kortárs magyar irodalom népszerűsítése és a magyar könyvkultúra hagyományainak megőrzése. A lap 1997 óta jelent meg, évekig kéthetente, majd havonta, végül 2012 óta 2022-ig jelent meg évi 4 alkalommal. A magyar sajtópiacon a Könyvhét független, könyvkereskedelmi láncokhoz nem kötődő periodikaként volt jelen. A Könyvhét nyomtatott változatának internetes párja a most is aktív konyv7.hu weboldalunk, ahol a nyomtatott lap írásai mellett más könyves tartalom is megjelenik, így a ma is érvényes önmeghatározásunk: a Könyvhét – A KÖNYVES ÚJSÁG AZ INTERNETEN .
A kezdetben abszurd módon ábrázolt cselekmény egy közelebbről meg nem határozható személyiség élményeit adja elő, az író által szubjektív...
K. Ferenc földi barangolásai közben ismerőseivel és idegenekkel, földijeivel és barátaival találkozik össze, útja során változatos helyzetekben találja magát,...
A Meghívó árulásra című regény főhőse egy, az ország összes középiskolájából kitiltott gimnazista, akit a történet kezdetén előzetes letartóztatásban...
KISS JÓZSEF KÖNYVKIADÓ
EGYÓRÁS INGYENES SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ
Kérdése van? Szeretne többet megtudni a könyvkiadásról, a magán-könyvkiadásról, kéziratának lehetőségeiről? Tegye meg az első lépést bátran! Telefonáljon, küldjön e-mailt, vagy jelentkezzen az egyórás ingyenes személyes konzultációra, egyeztessen időpontot e-mailben.
1117 Budapest, Baranyai utca 1.
© 2022. Minden jog fenntartva
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |