INGYENES SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ

+36 20 9317903

Egy művészetelméleti paradoxon – Beszélgetés Háy Jánossal

Könyvhét, 2022/3. szám

Idén két új kötete jelent meg Háy Jánosnak, a Szavalóverseny (Kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak) valamint a Völgyhíd című regénye. Ezekről beszélgettünk.

– A műfaji sokszínűség rendkívül jellemző a munkásságára. Ez a mostani kötet merőben új hangvételű. Percekig nevettem egy-egy mondaton, ez olvasói élményként is eltér az eddigi Háy szövegélményeimtől. Milyen belső út vezetett eddig? Mi a kötet története?

– Nem volt semmi tudatos útkeresés, általában idegen tőlem a tudatosság. Egyszerűen elkezdtem látni magamat, mint szövegeket létrehozó fickót, s akkor megjelent a szövegben nem csak az, amiről írni akarok, hanem az is, ahogyan írok, s persze az is, ahogyan erről valaha tanultam. A hogyan születik egy vers kérdése, valamint az, hogy minek kell egy versben bennelennie ahhoz, hogy versnek legyen tekinthető. Nem tudtam, hogy kötet lesz belőle, mert nem volt ilyen terv se, csak úgy írtam egyet, talán az Őszi lírát, és sokat nevettem rajta. Aztán hirtelen lett egy másik is, elég addiktív volt az egész. A végén már nem tudtam nem így gondolkodni.

– Tekinthetjük ezt a kötetet görbe tükörnek? (akik számára csupán ennyi egy vers: első sor, második versszak, fő gondolat, üzenet)

– Hát nem tudom, nekem nincsenek ilyen gondolataim, hogy valamit ezért meg azért írok meg, mondjuk azért, hogy görbe tükör legyen. Általában azért írok, hogy az, amit leírok, jó legyen. Aztán ha ezt valaki görbetükörnek gondolja, az már egy olvasói gondolat.

– Mennyire jellemzőek még Önre az alábbiak: heccelődés, okoskodás, érzelgősség.

– Hogy egyszerűen válaszoljak, érzelgős és okoskodó vagyok. Azt hiszem eredendően a honfoglaláskor magyarosított szláv vagyok, innen ered az érzelgősség, az okoskodás meg azért kell, mert nem akarom mindenen elsírni magamat. A heccelődés, ha jellemző rám, akkor az azért van, hogy elfedje az eredendő szorongásomat, hogy ne rettegjek az emberek között.

– Az érzelmi képviselet az anyagérdekelt világban vesztésre áll napjainkban is? Merrefelé tolódik a hangsúly?

– Évtizedek óta hihetetlen jólétben él az euro-atlanti világ. Ez a jólét felerősítette bennünk a fogyasztói szemléletet, és az anyagelvűséget. Furcsa, hogy az én életemben még megvolt az a világ, amikor nem lehettünk fogyasztók, mert nem volt miből, amikor nem létezett a szemét, s a meleg és a víz hihetetlen érték volt, mert nem volt fürdőszobánk és elképzelni sem tudtuk, hogy milyen lehet az, amikor a lakás minden szegletében meleg van. Talán most lesz egy fordulat, bár a klímatudatos élet egy csomó álságossággal van tele, hogy mondjuk akkurátusan ügyelünk a szelektív szemétre, de közben évente váltjuk a mobiltelefonunkat, és egy pillanatra sem mondanánk le a rettenetesen költséges és energiaigényes szórakozásainkról, például a nyaralásainkról, az utazásainkról vagy mondjuk, hogy kicsit bántó is legyek, a kutyatartásról.

– Nem az a fontos, az író mit érez, hanem az, érzelmileg mi teremtődik meg a szövegben. Tekinthetjük ezt önreflexív görbe tükörnek is?

– Ez valóban alapvetés. Senkit nem érdekel, hogy én konkrétan mit érzek, ugyanakkor az én érzelmi energiámból táplálkozik a szöveg. Szóval ez egy művészetelméleti paradoxon. Hogy van a távolságtartás, és ugyanakkor ott van az involválódás is. Hogy konkrét legyek, sokszor nem tudja az ember megírni azt az érzelmi sokkot, amiben benne van, mert annyira dübörögnek benne a privát érzelmek. Úgyhogy valójában az érzelmi sokk előtt vagy után vagy képes hozzányúlni a témához. Emlékszem, mikor az Egy szerelmes vers történetét írtam, egy csomóan marhára sajnáltak a benne megfogalmazott fájdalom miatt, de az a szerelem, aminek a pusztulását ott megírtam, még épp életben volt, és mikor jöttek a telefonok, épp mellettem feküdt a szerelem tárgya az ágyban, de tudtam, hogy mi lesz a sorsa és megírtam előre azt, amit hónapokkal később kellett átélnem. Ami miatt aztán hónapokig nem voltam képes egy betűt sem leírni.

– Akkor tud az ember igazán jól dolgozni, ha a teljes személyisége azt a dolgot támogatja, amit írni akar. Mennyire volt felszabadult írás közben?

– Azt hiszem, ha nem vagy felszabadult, nem tudsz írni. Néha azt érzem, hogy nem is az ihletettséget keresem, nem is a forrást, ahonnét megindul a szöveg, hanem az írással kapcsolatos fenntartásaimat akarom leküzdeni. Amely fenntartások elég összetettek, mert nem csak az van, hogy a saját bizonytalanságoddal kell megküzdened, hanem azzal is, hogy miért kell írni, miért kell bármit is rögzíteni, hogy milyen jogon írhat bárki is bármit.

– Gyakorlatilag a lírai alany – aki egyes szám első személyben szólal meg – alkotói folyamatait kísérhetjük végig a zsengéktől az öregkori líráig. Születik eközben szerelmes vers és sláger vers, nemzeti dal, gyerekvers, népi líra, megsemmisített költemény, sőt, egyből töredék is. És még számos ínyencség. Volt, ami a saját alkotói munkásságából eddig kimaradt a megírtak közül?

– Biztos van még olyan, amit meg lehetett volna írni, vagy esetleg lehetne a prózáról is írni, bár az szerintem nem olyan vicces, mint a vers, kevesebb benne a titokzatosság. Például meg lehetne írni az istenes verseket. Az hiányzik. De mikor eszembe jutott, már nem volt meg bennem a lendület. Én meg úgy direktből nem szeretek írni és nem is szoktam.

– „Az ismétlés struktúrát ad a versnek, ez lényeges üzenete ennek a könyvnek, ezért ismételgetem” Számíthatunk olvasóként hasonló hangvételű írásainak ismétlésére?

– Nem, én nem szeretem ismételni magam. A gyerekeim persze erről mást gondolnak, de ne menjünk most ebbe bele. Hiába tanulom meg egy írástípus nyelvét, ahogyan megtanultam a Bogyós nyelvét, vagy a Gézagyerek nyelvét, ha nem dobog már bennem ennek a nyelvnek a szíve, akkor nem írok többet olyat.

– Most jelenik meg a Völgyhíd című regénye. A témát korábban novellában és drámában is megírta. Miért nyúlt hozzá újra?

– A novellával elégedetlen voltam, már a drámát is ezért írtam meg. Nem tudom, hogy az elégedetlenségem miből fakadt, abból, hogy nem volt eléggé kibontva a téma a szövegben, vagy abból, ahogyan én viszonyulok ehhez a témához, a kamaszkori szerelemhez, élethez és halálhoz. Nem titok, hogy erősen kötődök ehhez a korszakhoz, nyilván amiatt is, mert én benne ragadtam ebben a kamaszkori szerelemben és ez lett a felnőtt életem is. Engem megmentett ez a szerelem, a hőseimet pont nem. Vajon mitől függ, hogy átbillensz-e egy hídkorláton vagy épp nem? Azt hiszem itt most végleg elbúcsúztam a kamaszkortól, és attól az érzéstől, amikor a szerelembe vagy szerelmes, amikor annyira rettegsz a világtól, hogy csak akkor hiszed, hogy megmenekülsz, ha összeolvadsz végérvényesen a másikkal. Bár, végülis, csak ennek van értelme.

Illényi Mária
Fotó: Debreczeni Fanni

Háy János: Szavalóverseny
Európa Könyvkiadó, 200 oldal, 3999 Ft

BLOG

KIT ÉRDEKEL A KÉZIRATA?! BENNÜNKET ÉRDEKEL!

Jelentkezzen az egyórás ingyenes személyes , szaktanácsadásra, egyeztessen időpontot.